Milyen kihívásokkal néz szembe a magyar civil szféra a 2018-as országgyűlési választások közeledtével? Milyen lehetőségeik vannak az emberi jogokért, sokszínűségért, egyenlő bánásmódért kiálló szerveződéseknek egy olyan jogi, politikai környezetben, ahol a sokszínűség és a sérülékenyebb embertársainkért való nyilvános fellépés egyre kevésbé megtűrt? És milyen küzdelmekkel kell szembenéznie a választások után a sérülékeny csoportokért kiálló közösségeknek? Ezek a kérdések nem elsősorban azért érdekelnek, mert a sokszínű civil szféra túlélése és virágzása önérték, hanem főként azért, mert ez a civil élet jelenti a kritikus hangok egyik legfontosabb kihangosítóját, és a többség által hátrahagyott kisebbségek egyik utolsó védőbástyáját Magyarországon.

Civil szervezetek a kampány célkeresztjében

A civil szervezetekre nehezedő kormányzati nyomás a világ számos helyén erősödik a választások környékén. Magyarországon pedig már régóta lehetett rá számítani, hogy a 2018. áprilisi országgyűlési választás előtt fokozódni fognak a civil szervezeteket érő politikai támadások, két okból is. Egyrészt Magyarországon az ellenzéki pártpolitika rendkívül széttöredezett és meggyengült. A kormányzati munkát, törvényhozást érő emberi jogi és szakpolitikai kritika jelentős része nem a pártpolitikából, hanem a civil szférából érkezik. Nem meglepő tehát, hogy a kormányzat – érdemi pártpolitikai ellenzék híján – a civil szférát teszi kampánytevékenysége célpontjává.

Másrészt a kormányzatot nyilvánosan kritizáló civil szervezetek egy része eleve kitűnő célpont a kormányzati, kormánypárti kommunikáció számára. Vagy azért, mert tevékenységük szorosan kapcsolódik a menekültek segítéséhez illetve a menekültügyi eljáráshoz (így pl. a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Migration Aid nevű szervezetek) – vagy pedig azért, mert külföldi érdekek szolgálóinak lehet beállítani őket pusztán azért, mert részben külföldi forrásokból finanszírozzák működésüket (pl. a Társaság a Szabadságjogokért). A kormányzat és a törvényhozás ugyanis évek óta következetesen olyan intézkedéseket hoz, amelyek súlyos válságként, Magyarországot fenyegető veszélyként mutatják be a migrációt és külföldi befolyást. Erre a kormányzat a haza fizikai és ideológiai védelmét kínálja "megoldásként". Ebbe a megoldáscsomagba kitűnően illeszkedik a civil szervezetek megbélyegzése, munkájuk ellehetetlenítése.

A fenti problémákat azonban nem megoldja, hanem létrehozza a kommunikációs céloknak alárendelt közigazgatás és törvényhozás. Például nehezen képzelhető el, hogy a "migráció" továbbra is válságként kezelendő problémát jelentene, miközben a hatóságok a szögesdróttal elkerített államhatáron felépített "tranzitzónákban" – ahol a menekülő embereket önkényesen, jogsértő módon fogva tartják – már csak napi 1 ember menedékkérelmét hajlandók befogadni elbírálás céljából. A rendőrség is mindössze hetente néhány határátkelő elfogásáról számol be a 2018 január-februári időszakban. Ennek ellenére a kormány ismét meghosszabbította Magyarország egész területére az úgynevezett "migrációs válsághelyzetet". Ez pedig a – már két és fél éve folyamatosan – ország egész területére kiterjedő, fokozott rendőri ellenőrzés ismételt elrendelésére ad alapot, amelynek keretében például bárkit különösebb ok nélkül lehet igazoltatni vagy megmotozni. Jó okkal következtethetünk tehát arra, hogy ezeknek az intézkedéseknek a célja nem a közérdek szolgálata, hanem a gyűlöletkeltő kormánypárti kommunikáció erősítése, a lakosság válságérzetének elmélyítése a választási hajrában. Ennek a kommunikációs hadjáratnak a célpontjai végső soron a kormányzat szakmai, emberi jogi kritikáját megfogalmazó civil szervezetek is.

Miközben a civil szerveződések a kampány célpontjaivá válnak a választások közeledtével, éppen valódi civil feladataikat nem tudják ellátni a választási eljárásban. Ahogy azt az EBESZ választási megfigyelői missziója 2014-ben már szóvá tette, Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint hazai civil választási megfigyelők nem figyelhetik meg a szavazást vagy a szavazatok megszámlálását. (Csak külföldi államok, nemzetközi szervezetek delegálhatnak megfigyelőket.) A független, pártatlan civil választási megfigyelési lehetőségek szűkülése ismét nem egyedülálló, hanem világjelenség. Magyarországon mindenesetre az erőtlen ellenzék és az egyre kevésbé sokszínű sajtó gyengülő ellenőrzése mellett különös jelentősége van, hogy a választások eredményét az eljárás civil kontrollja nélkül kell elfogadnunk.

Kilátások és kihívások a választások után

Jóslásokba nem érdemes bocsátkozni: egyelőre nem tudhatjuk, hogyan befolyásolja majd a választások eredménye a kritikus hangok jelenlétét a közbeszédben. Néhány dolog azonban már most is látszik. A Kormány benyújtotta a "Stop Soros" néven elhíresült törvényjavaslat-csomagot, amely majd csak a 2018. április 8-ai választás után kerül – a jelenlegi állás szerint – az Országgyűlés napirendjére. Nem tudhatjuk, hogy a törvényjavaslat mekkora része csupán kampányfogás, és mennyi belőle az, ami a törvényalkotási eljárás során is megvalósul. Számos rendelkezése csak a szavazáskor jelenlévő képviselők 2/3-ának támogatásával válhatna törvénnyé – az pedig mindenképpen kérdéses, hogy a jelenlegi kormánypártok ekkora többséget szereznek-e majd az új Országgyűlésben, vagy pedig a választás után – ahogy most is – rászorulnak majd az ellenzék (nem várható) támogatására.

A csomag részét képezi mindenesetre az a javaslat is, amelynek javasolt szövege szerint a továbbiakban csak külön miniszteri engedéllyel folytathatná működését bármely olyan magyarországi szervezet, amelyik menekültek Magyarországra belépését vagy az országban tartózkodását "szponzorálja, szervezi vagy egyéb módon támogatja" [T/19776. sz. törvényjavaslat, 1. § (1) bekezdés és 2. § (1) bekezdés, saját kiemelés, M. A.]. De vajon ki számít majd a kormány szemében elvetendő emberi jogi célokat "egyéb módon támogató" szervezetnek? Nem lehet sok kétségünk: az, akit a kormány éppen ilyennek gondol. Ha tehát többről van szó, mint puszta kampányfogásról, a többség – jogszerűtlen – akaratával szemben a kisebbségek jogait védő, a kormányt kritizáló emberi jogi szervezetek hamarosan igen nehéz helyzetben találhatják magukat. Ezzel pedig azok a kisebbségek is védelem nélkül maradhatnak, akik az állam helyett eddig is csak a civil szervezetektől várhattak segítséget: roma polgártársainktól kezdve a fogyatékossággal élő polgárokon vagy a HIV-vel élőkön át a fogvatartottakig.

Összességében a civil szervezeteket érő támadások nem elszigetelt jelenségek. Annak az összetett folyamatnak a részei Magyarországon, amelyben a kormányzat célkeresztjébe kerül egyetemtől kezdve egyházakon keresztül a sajtóig mindenki, aki kritikus hangot üt meg: szakmai és emberi jogi normákat kér számon. A tét tehát nem csupán a sokszínű, hangos, kritikus, a köz érdekében tevékeny – röviden: demokratikus – civil szféra megőrzése, hanem legsérülékenyebb polgártársaink jogainak, jólétének és méltóságának védelme a választások alatt és azután is.