Kertész Imre az önként vállalt száműzetés és az írás
Számtalan meg tudtam akadályozni meg a svéd médiától érkezö kérdéseket, és amelyeket nem sikerült, saját maga utasította vissza. Kertész Imre belfáradt a magyar belpolitika értékelésébe. Mi, akik ismerjük őt, tudjuk, hogy nem szokta titokban tartani véleményét, hiszen negyven év kommunista diktatúra alatt edződött iróvá becsületét megtartva, tisztában van azzal is, hogyan közvetíti a magyar média az ő kijelentéseit. Eltorzítják, hamisan idézik, mindent megtesznek azért, hogy ezt a ”zsidó” Nobel-díjast úgy mutassák fel, mintha ő a saját fészkébe piszkítana.
S mégis, velem és Håkan Pienowskival kivételt tesz, nem saját magunkért, hanem a PEN és a svéd Akadémia kérésére. Az Akadémia, amely nemcsak dicsőséget adományozott és olvasókat, hanem sikerével együtt egyfajta elefántbőrt is adott neki, hogy a magyar nacionalisták közönséges támadásaitól megvédje őt.
Érkezésünkkor nincs a legjobb állapotban, több éves Parkinson kórja ismét fellángolt, ma rosszabbul van mint lenni szokott, de annak ellenére, hogy a 60 perces interjú nehezére esik, nem akarja lemondani. Szokásához híven nem mindig könnyédén követhető történelmi kilengésekkel tarkítja a besélgetést és konkrét véleményekkel a mai magyországi állapotokról. Kertész bánata az, hogy ő alapvetően elég konzervatív, a kommunizmus örökre megfosztotta őt mindféle ártatlan radikalizmustól, de az a jobboldal, amely ma Magyarországot irányítja, természetesen nem felel meg poltikai ideáljának; mihelyt felbukkan egy csipetnyi antiszemitizmus a politikában, ösztönei felébrednek. Az antiszemiták zsidókat akarnak gyilkolni – mondja Kertész. Ne legyenek illuzióink egy féle modern, alkalmazott antiszemitizmusról.
Az interjú vége felé megenyhül, megkérjük, hogy olvasson fel a ”Sorstalanság” cimü könyvéből. Most ismét író, nem követelhetünk tőle gyülöletteljes véleményeket. S amikor feleségével, Magdával együtt kilép a tavaszi napfényben Berlin fölött lebegő erkélyére, ugyanolyan fiatalnak látszik, mint amikor, több mint 10 évvel ezelőtt egy jéghideg Stockholmban először találkoztunk. És ismét akkor megnyugodtam.
[video:http://www.youtube.com/watch?v=Cl7eFs755Ak]
Kertész Imre
Kertész Imre, zsidó származású magyar iró Budapesten született 1929-ben. 15 éves korában, 1944-ben Auschwitzba deportálták, majd rövid idő után Buchenwaödba. Egy évvel később, 1945-ben menekült meg onnan. Kertész hamarosan vissztért Magyarországra ahol újságíróként dolgozott és német írók magyarra fordításával foglalkozott.
1975-ben Magyarországon jelent meg önéletrajzi regénye, a ”Sorstalanság”, mely leghíresebb műve. A regény kiadásakor nem váltott ki nagy figyelmet, de a kommunizmus összeomlása után figyeltek fel rá és majd lassacskán Európában is. 2002-ben Kertészt a Svéd Akadémia Nobel-díjat adományozta neki a következő indoklással : ”Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész jelenleg Berlinben él.
